Pauker Nyomda pára szabályzás

Pauker Nyomda pára szabályzás

Két külön álló helységben szükséges volt a páratartalom szabályzás, a gépteremben, és a papírtárolóban. A gépteremben rendelkezésre állt kezelt víz, de utószűrésre itt is szükség volt.

A vezérlést egyedi rendszerrel valósítottuk meg szem előtt tartva, hogy a jövőben várható a rendszer bővítése is. 3 sorban helyeztük el a fúvókákat a megbeszélt helyekre rögzítve, összesen 30 db-ot. A kívánt értéket a rendszer 2-3 óra működés alatt eléri, a páraérzékelő pedig azonnal leállítja a párásítást a nyomdában. 1%-os csökkenés esetén a rendszer újra indul, így tartva az ideális légállapotot.

Nem volt elsődleges szempont, de a jó tervezés következtében ( a meglévő légtechnikához alkalmazkodva) a klimatikai viszonyok, ezáltal a dolgozók közérzete is jelentősen javult, amihez a szálló por csökkenése is hozzájárult (a vízpermet megköti a port).
Ez annyira jellemző, hogy a dolgozók akkor is kérik a párásító használatát, amikor az aktuális gyártási folyamat azt nem feltétlenül igényelné (offset nyomásnál például), mert így sokkal „frissebb” a levegő.

A rendszer teljes energia igénye 1,3 kW, vízfogyasztása kevesebb, mint 2 liter percenként.
A szivattyút időzítővel is elláttuk, a szakaszos permetezés ugyan valamelyest lassítja a páratartalom elérését, de növeli a homogenitást.

Automotive 2015 meghívó

Automotive 2015 meghívó

Tisztelt Érdeklődő!

 

Automotive Hungary
Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállítás

2015. október 28 – 30. (szerda – péntek)

 

A TECNOCOOLING KFT. csapata tisztelettel meghívja Önt az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállításra, amely a járműgyártás szakembereinek egyedülálló országos, illetve közép-kelet-európai régiós találkozója.

A négy magyar autógyártó cég mellett idén először a BMW is képviselteti magát, valamint több mint 200 járműipari beszállító, alkatrészgyártó, a saját területén meghatározó cég mutatja be tevékenységét.

Az AUTOMOTIVE HUNGARY-n nem csak hazai, hanem cseh, török, francia, lengyel, német, osztrák, szlovák és angol vállalatok is jelen lesznek: http://automotivexpo.hu/hu/kiallitoi-lista

A kiállításon cégünk 60 nm-es közösségi standdal lesz jelen, további hét Pest megyei vállalkozással együtt:

Jöjjön el a kiállításra, és látogassa meg közösségi standunkat!

A pavilon „302”

Üdvözlettel:

A TECNOCOOLING KFT csapata

Tecnocooling Kft. – Teraszhűtés, Kültéri hűtés, Párásítás, Ipari párásítás, Teraszfűtés, Infrafűtés

reprezentációs kert: 2132 Göd, Rákóczi út 118. Honlap: www.ipariparasitas.huwww.icool.hu

Email: info@tecnocooling.hu

Séd Nyomda géptermének párásítása nagynyomású párásítóval

Séd Nyomda géptermének párásítása nagynyomású párásítóval

Páraszabályzás a Séd Nyomda gépészeti termében

Az iparágban szokásos 55-60%-os relatív párartalom elérése volt az elvárás, a lehető leggazdaságosabb módon. A csarnok belmagassága megfelelő volt, hogy a közvetlen vízbeporlasztásos, nagnyomású rendszert tervezzük meg, és alakítsuk ki. Ennek a rendszernek a legkisebb a beruházási, és a fenntartási költsége egyaránt.

A pára ideális terítéséről a kizárólag az iCool által forgalmazott, egyedi tervezésű Eurojet mennyezeti ventilátor gondoskodik. A szivattyú vezérlését saját programozású, a Séd Nyomda igényeinek megfeleően testre szabott PLC vezérlés látja el.

A dolgozók egészségét UV csírátlanító berendezéssel óvjuk, de a pangó víz kialakulását kellő számú leersztő is gátolja.
Ez utóbbinak nagy jelentősége van a legionella elleni védelemben.

A vízben levő szennyeződéseket mechanikai szűrővel csökkentjük minimálisra (1 micron tisztaságig), és az oldott sók 80%-át is megszűrjük a hosszabb élettartam érdekében.

A rendszer kiépítése mindössze 2 napot vett igénybe. A beüzemelés óta a megfelelő pártartalom elérése legrosszabb esetben is 1 órát vesz igénybe (hosszabb leállás után)

Külön köszönet a Heidelberg Magyarországnak, akik ajánlásukkal segítették (ismét) a munkánkat a korábbi közös sikerek szellemében.

Állami Nyomda biztonsági nyomdacsarnok párásítása

Állami Nyomda biztonsági nyomdacsarnok párásítása

Az iCool rendszerére a magyarországi nyomdaipari párásításban egyedülálló referencia háttér miatt esett a választás.

Az alacsony bekerülési költség szintén alacsony fenntartási költséggel párosult. Összehasonlítva pl a gőzös párásítókkal a bekerülési ár mintegy a fele (1,5 m Ft) volt, ami mindössze 0,6 kW-os fogyastással párosult, szemben a gőzfejlesztő 15 kW.os áramigényével.
A rendszert páramérő vezérli, és megfelelő szakaszolással, folyamatosan növeli a páratartalmat a beállított értékig. A szakaszolás lényege a megfelelő keveredési idő a homogén páratartalom érdekében. Ha ugyanis ez nem lenne, akkor a fúvókák közelében sokkal magasabb lenne a páratartalom, mint a terem távolabb eső pontjain. A megfeleő kialakítás érdekében természetesen figyelembe vettük a légcserére vonaktozó adatokat is.
A vizet, mivel zárt térbe permetezzük, megfelelően szűrtük, és UV lámpával sterilizáltuk.
Az eredmény minden higéniai előírásnak megfelelő, egyszerű, testre szabott pársásító rendszer.

Imprenta Nyomda párásítás

A Veszprémi Imprenta Nyomda párásítása mondhatni rutin feladat volt az iCool csapatának.
Mint megtudtuk, a kivánatos 50%-os relatív páratartalommal ellentétben a nyomdában mindössze 25%-t mértek. A szakmában jártasak tudják, hogy ha a papír nincs fóliázva, ilyen körülmények között nagyon gyorsan kiszárad, ami a nyomtatáskor teknősödést, illetve duplikálást eredményez.
Gyors előzetes felmérés (fénykép, és alaprajz alapján), és az igények pontosítása (automatizálás, zónák kialakítása, vízkezelés) után már tudtunk irányárat mondani, amit néhány nap múlva a személyes felmérés után pontosítottunk.
A vezetőség itt is óvatos volt, először csak egy kisebb, 10 fúvókából álló rendszert rendeltek meg, de alig telt el 1 hét, már a bővítést is kérték. Ennél jobb visszaigazolást nem is kaphattunk volna arról, hogy teljes mértékben elégedettek a párásító működésével.

Páraszabályzás a kertai Licit bútorgyárban

A Kertai Licit Bútorgyár elsősorban exportra termel, préselt, hajlított falemezekből gyártják le a bútorok vázát. A gyártási folyamat során több réteget ragasztanak össze.

A ragasztásnál, illetve a száradásnál is kiemelten fontos a megfelelő páratartalom.
Eleinte a Licit Bútornál is tartottak a közvetlen beporlasztástól, féltek, hogy nem fog-e lecsapódni. Hogy eloszlassuk a kételyeket, egy mobil berendezést vittünk kipróbálásra jelképes összegért. A teszt olyan jól sikerült, hogy, a kiépítés után, kiegészítésként ezt a mobil készüléket is megvásárolták.
Alacsony belmagasságú helységről lévén szó ( 3,3 m belmagasság) precíz tervezésre volt szükség.
Az alaprajz, és a fényképek tanulmányozása után a helyszíni bejárás után véglegesítettük a tervet. Kiemelt szerepet kapott a “szakaszos üzmeltetés”, vagyis, hogy a kívánt páratartalmat több “lépcsőben” érjük el. 5 mp beporlasztás után 20 mp szünet következik, hogy a levegő teljesen felvegye a párát. Ez a gyakori ki be kapcsolás komony terhelés jelent a szivattyúnak, ezért az ipari terhelésre kialakított Dynamic szivattyút terveztük a rendszerbe.
Az automatikának nagy pontosságú páramérő adja a jelet, és kapcsolja ki,vagy be.
A megfeleő eloszlás érdekében flexibilis toldókat használtunk, így a fúvókákat pontosan lehet irányítani.
A párásítás ezen egyszerű, és hatékony módja a német anyavállalat figyelmét is fel keltette.