Szálló por megkötése párásítással

Szálló por megkötése párásítással

Párásító, ködképző rendszereink hatásos megoldást nyújtanak a szálló por mennyiségének csökkentésére s ezáltal a levegő szűrésére, tisztítására.

A nagynyomású ködképző rendszerek biztosítják a legmegfelelőbb megoldást beltérben és kültéren egyaránt, a kezelt légtér méretétől függetlenül, az inert hulladékok, porózus anyagok kezeléséből vagy gyártásából adódó szálló por megkötésére.

A Tecnocooling Kft. által telepített párásító rendszerek magas koncentrációban állítanak elő rendkívül apró, átlagosan 4-10 micron méretű vízcseppeket (a rendszer műszaki kialakítása lehetővé teszi a porlasztott vízmennyiséghez felületaktív anyagok hozzáadását is, amennyiben szükséges), amelyek alkalmasak arra, hogy hatásosan lekössék a PM10 frakciójú (az emberi egészségre ártalmas, belélegezhető, 10 micronos vagy annál kisebb) részecskéket is.

A felületaktív anyagok kötődnek a lebegő részecskékhez felületéhez, megnövelve azok tömegét, így a talaj felé irányítva azokat.

A párásító rendszerek hatásosan eltávolítják a levegőből a 0,1-1000 micron mérettartományú belélegezhető részecskéket: magas páratartalmú levegőben a vízrészecskék a szálló port azonnal megkötik.

Moduláris kiképzésüknek köszönhetően a Tecnocooling rendszerek nagyon egyszerűen szerelhetők, átalakíthatók, és bővíthetők, nem úgy mint más pormennyiség-szabályozó technológiákat használó rendszerek, amelyeknél folyamatos korszerűsítés szükséges, így nagy az anyagi ráfordítási igényük, és nem építhetőek át, illetve bővíthetőek rugalmasan.

Párásító rendszereink felhasználása széleskörű a por és egyéb szálló részecskék megkötésének területén, emellett a technológia használatából adódó hűtési képesség is előnyösen használható (csarnokhűtés, istállóhűtés). Felhasználhatók festőüzemekben, kőfejtőkben, bányákban, kőtörő, bontó gépek, gravitációs beömlők, szállító szalagok, rakodórámpák környezetében, az acélgyártásban, cementgyárakban, érc-, szikla-, és széntárolóknál, állattartó telepeken, hulladék újrahasznosító üzemekben és inert hulladékok kezelésénél.

ELŐNYÖK:

Az általunk forgalmazott és szerelt nagynyomású párásító rendszerek minden esetben könnyen igazíthatóak az egyedi igényekhez, helyzetekhez mind a kibocsájtási pont meghatározásakor, a szivattyú és segédberendezéseinek elhelyezésekor, mind a kibocsájtott pára mennyiségének és minőségének meghatározásakor. Egyszerűen, könnyen szerelhető kisméretű fúvókák és csőrendszer, könnyen kezelhető berendezés.

Egyszerűen összeállítható, nem igényel sem speciális tervezést vagy méretezést, sem engedélyeztetést. A szerelés ideje alatt nem szükséges az üzem termelését leállítani, sem módosítani.

A rendszer üzemeltetése teljességgel automatizálható, nem igényel speciális felügyeletet, illetve odafigyelést. Továbbá amennyiben az üzemben a termelés leáll, a párásító rendszer is leáll, ez által vizet és energiát takarít meg.

A fúvókák speciális kialakításukból adódóan teljes mértékben tisztíthatók.

A karbantartási igény minimális, az alkatrészek kopása elenyésző.

A rendszer alkalmas nagy műhelycsarnokok párásítására és ömlesztett, halmozott anyagok raktározási helyein történő felhasználásra.

A felhasználható felületaktív anyagok biológiailag lebomlóak.

A porlekötéshez felhasznált víz mennyisége kicsi, a környezetben lecsapódó páramennyiség – megfelelő szellőztetés mellett – gyakorlatilag nulla.

Ha több képet szeretne látni a szálló por párásítással történő megkötéséről, kattintson a linkre!

A weblap és annak tartalma a Tecnocooling Kft. tulajdonát képezi és a szerzői jog törvényeinek és nemzetközi egyezmények védelmében áll. A weblapon megjelentetett tartalom, az ott publikált cikkek mind a Tecnocooling Kft. kizárólagos tulajdonát képezik.
Az adiabatikus illetve evaporatív léghűtés előnyei

Az adiabatikus illetve evaporatív léghűtés előnyei

Napjainkban a nyári hőség enyhítésére Magyarországon is egyre több helyen alkalmaznak klímaberendezést. A hagyományos készülékekkel szemben, közvetlen adiabatikus léghűtést alkalmazva kis beruházási költséggel megvalósítható, olcsón üzemeltethető hűtés létesíthető. A megvalósuló magasabb páratartalom számottevően csökkenti a levegő portartalmát és az anyagok elektrosztatikus feltöltődését. Ugyanakkor az adiabatikus hűtőrendszerek estében nagyon fontos a folyamatos légcsere, mert a vízpárával telített levegő több vizet nem tud felvenni, a hűtési effektus megszűnik, és a hűvösebb felületeken páralecsapódás jelentkezhet. Mindez egy megfelelően méretezett és beállított rendszer esetében nem fordul elő.

Az adiabatikus, más néven evaporatív hűtés költséghatékonysága abban rejlik, hogy magához a hőelvonáshoz nem szükséges külső energia befektetése, az a víz-levegő elegyen belül a halmazállapot változáskor (párolgás, evaporáció) az ún. párolgáshő elvonásával a légtérben megtörténik. Kizárólag a nagynyomású szivattyú üzemeltetéséhez szükséges elektromos áram, ami töredéke a hagyományos klímaberendezések által elhasznált energiának. A hagyományos berendezésekkel szemben rendszereink környezetvédelmi szempontból tökéletesen tiszták, a szivattyú és a többi berendezés kevéssé környezetszennyező, legnagyobbrészt újrahasznosítható anyagokból készül, ellentétben a klímák esetében használatos elektromos árammal táplált kémiai katalizátorokkal segített reakciónál, ahol a környezetre káros vegyi anyagok jelenléte számottevő.

Az adiabatikus hűtés klímaberendezések előhűtéseként alkalmazva jelentősen csökkenti az energiafelhasználást, ugyanakkor a klimatizált terekre jellemző alacsony páratartalom – légszárazság – kedvezőtlen hatása is csökkenthető azáltal, hogy a klímaberendezés eleve páradús, alacsonyabb hőmérsékletű levegőt szív be párologtató előhűtéssel. A hagyományos klímák hatékonysága növelhető a hőcserélő közvetlen evaporatív hűtésével is. Ezen felül kiemelten pozitív hozadéka a rendszernek, hogy a párásított levegő a klímára érzékeny embereknél csökkenti annak kellemetlen hatásait (torokkaparás, megfázás a nyári melegben a hűvös irodában).

Az adiabatikus hűtés előnyei:

– nagyon alacsony energiafelhasználás és költség,

– alacsony beruházási költség,

– kis meghibásodási lehetőség, alacsony karbantartási igény és költség,

– nincs környezetkárosító hatás,

– utólag is beépíthető a szellőzési rendszerekbe

A víz minőségével kapcsolatban nincsenek különleges követelmények, a normál városi vezetékes víz minősége és nyomása még a nyári, az intenzív fogyasztás miatt lecsökkenő szinten is megfelelő, a szivattyúba beáramló víz minőségének mechanikai illetve baktériumszűrővel történő tisztítása után.

Közvetlen adiabatikus hűtést alkalmazva kis beruházási költséggel megvalósítható, olcsón üzemeltetési költséggel működtetett hűtés létesíthető. A vízbeporlasztás következtében keletkező 4-10 mikronos vízcseppeknek köszönhetően számottevően csökken a levegő portartalma – mivel a mikronméretű cseppek kiszűrik a 0,1-1000 mikron méret közötti, belélegezhető porszemeket – és az anyagok elektrosztatikus feltöltődése is. A közvetlen adiabatikus hűtés alkalmazása ott célszerű, ahol a hőterhelés igen nagy (pl. melegüzemi csarnokok), a szellőztetés intenzív (poros üzemek), vagy a helyiségben eleve magas páratartalom érték kívánatos (pl. textilüzem, faipar, nyomdaipar).

Rendszereink üzemeltetése teljességgel automatizálható, nem igényel speciális felügyeletet, illetve folyamatos ellenőrzést. Továbbá, amennyiben a légkondícionáló berendezés leáll, a párahűtő rendszer is leáll, ezáltal vizet és energiát takarít meg.

Olvassa el cikkünket két vonatkozó referenciamunkánkról:

General Electric – szerverhűtők előhűtése, adiabatikus hűtés

K&H BankIrodaház – légkondicionálójának adiabatikus hűtése

A weblap és annak tartalma a Tecnocooling Kft. tulajdonát képezi és a szerzői jog törvényeinek és nemzetközi egyezmények védelmében áll. A weblapon megjelentetett tartalom, az ott publikált cikkek mind a Tecnocooling Kft. kizárólagos tulajdonát képezik.
Az élelmiszerek eltarthatóságának növelése páratartalom-szabályozással

Az élelmiszerek eltarthatóságának növelése páratartalom-szabályozással

Az Önök cége által felszerelt párásító rendszerrel mindegyik áruházunkban elégedettek vagyunk. Az említett berendezés előnyeit sikerült a gyakorlatban is megtapasztalnunk, amely kimutatható eredményt hozott cégünknek, különösen a zöldség-gyümölcs- hal- és hús értékesítés területén.
Bízva a további együttműködésben, maradok tisztelettel:

Szabó András
Műszaki Igazgató, CBA áruházlánc

Frissáru pultok frissen tartása

Az élelmiszerek tárolásakor legfontosabb szempont a frissesség megőrzése, a hosszú eltarthatóság. Egy zárt raktárhelységben könnyebben ellenőrizhetők és fenntarthatók a frissesség megőrzését szolgáló klimatikus viszonyok, mint az üzletek pultjain elhelyezett élelmiszerek esetében. A megfelelően automatizált és beállított párásító berendezéseknek köszönhetően sokáig megőrizhetjük a termékek természetes nedvességtartalmát, mind raktározáskor, mind az áruházak pultjain kínált gyümölcsök, zöldségek, hal és tőkehús esetében, megelőzve a súlyveszteséget, megőrizve a frissességet, így azok nem veszítenek gyorsan értékükből, tovább eladhatók maradnak.

Minden élőlény, legyen az növényi vagy állati eredetű, legnagyobb alkotóeleme a víz, tömegének jelentős részét ez teszi ki. A frissesség elvesztésének egyik fő oka a kiszáradásban keresendő. A zöldségek és gyümölcsök eltarthatósága jelentősen megnő, ha a tárolási környezet megfelelő páratartalmú. A cél a termék minél hosszabb ideig, minél jobb állapotban, minél kevesebb súlyveszteséggel történő tárolása pozitív hőmérsékleten, fagyasztás nélkül.

A növények szüretelés, betakarítás után is tovább lélegeznek, pórusaikon keresztül nedvesség távozik, ha azt környezete képes felvenni. Ez a termékből eltávozó nedvesség kiegyenlíti azt a vízveszteséget, ami a hűtés miatti páratartalomcsökkenés okán csapódik le, majd távozik a lefolyórendszerbe. Gyakorlatilag minden egyes elfolyt liter vízzel egy-egy kilogrammnyi áru értékétől búcsúzunk el. Ha azonban a tárolóban lévő levegő relatív páratartalmát már a betárolás előtt felemeljük a megfelelő szintre, a kipárolgás jelentősen csökkenthető, így a veszteségek is sokkal alacsonyabbak lesznek. A száradás ilyen mérvű leredukálása ugyanakkor a zöldség illetve gyümölcs eltarthatóságának meghosszabbodását is eredményezi.

A halak, tengeri állatok, a tőkehús és egyéb húskészítmények is erősen ki vannak téve a kiszáradásnak, a frissesség elvesztésének, mivel tényleges tömegük 60-80 %-a víz.

Párásító rendszereink közvetlenül a vízhálózatra csatlakoztathatók, friss ivóvizet porlasztanak a levegőbe. Víztartályuk nincs, ezzel megakadályozandó a pangó víz kialakulását, ami a baktériumok melegágya lehet. Az ipari párásító rendszer tartozékai a rendelkezésre álló hálózati víz minőségétől függően különböző mechanikai szűrők, baktériumszűrő, vízlágyító, és a mikroorganizmusok teljes körű hatástalanítására UV lámpás szűrő. A rendszerbe építhető páratartalom-mérő és szabályzó készülékkel pontosan beállítható a kívánt páratartalom, felügyeletet nem igényel, karbantartási költsége rendkívül alacsony.

Berendezéseinket ajánljuk gyümölcs- és zöldséges pultok, hal, tengeri állatok, tőkehús és csemegepultok párásítására. Rendszereink tökéletesen alkalmasak megfelelő páratartalom biztosítására érlelő és fűszerházakban, borpincékben, húsok, halak fagyasztás nélküli tárolásakor, sajtérlelő helységekben, vágott virág tárolásakor.

A párásító készülékek kontrollálják a kellemetlen szagok terjedését is a környezetben, és párolgáskor hőelvonással hűtő hatást is kifejtenek. A vízpárával telített levegő akadályozza a repülő rovarok (legyek, darazsak) mozgását, visszaszorítva azokat.

 

Ha több képet szeretne látni frissáru pultok frissen tartásáról, zöldséges- és húspultok párásításáról és páratartalom-szabályozásáról, kattintson a linkre!

A weblap és annak tartalma a Tecnocooling Kft. tulajdonát képezi és a szerzői jog törvényeinek és nemzetközi egyezmények védelmében áll. A weblapon megjelentetett tartalom, az ott publikált cikkek mind a Tecnocooling Kft. kizárólagos tulajdonát képezik.
Üvegházak, fóliasátrak és termesztő telepek klimatizálása

Üvegházak, fóliasátrak és termesztő telepek klimatizálása

A párásító rendszerek fontos szerepet játszanak a növénytermesztés klimatikus szabályozásának területén. Az általunk szerelt párásító rendszerek segítségével pontosan beállítható a hőmérséklet és a páratartalom, akár természetes, akár mesterséges szellőzésű belső terekben.

A nyári időszakban az alacsony relatív páratartalom hatására a fúvókák által kibocsájtott köd gyorsan elpárolog, így a párolgáshő elvonásával hűti is a légteret, amellett, hogy a környezet levegőjének víztartalmát növeli.

A téli időszakban üvegházpárásító rendszereink segítségével a fűtés okozta túlzott légszárazság kiküszöbölhető a kívánt páratartalom pontos szabályozásával, így a növények túlzott vízvesztését (dehidratációját) hatékonyan meg lehet előzni.

A nagynyomású ködképző rendszereink által előállított környezeti feltételek (páratartalom és léghőmérséklet) tökéletesen alkalmasak a legkényesebb növények (pl.: magvetés, csírázás, trópusi növények, virágzó dísznövények) termesztéséhez is, ahol a hagyományos vízbefújásos technológia nem megfelelő.

A termesztőknek gondot okoz az alacsony páratartalom, illetve a nyári túl magas hőmérséklet. Komoly problémák forrása lehet, ha az üvegház relatív páratartalma 30 % alá esik. A növények ilyenkor szenvednek, növekedésük lelassul, rosszabb esetben meg is áll. Tény, hogy a nyári hónapok alatt fennálló arid (meleg, száraz) körülmények között sok üvegházban leállnak a termeléssel, amíg a környezeti viszonyok újra megfelelőek lesznek a költséghatékony termesztés feltételeinek megteremtéséhez.

Az általunk forgalmazott párásító rendszerek előnye a gyors, könnyű felszerelhetőség és az alacsony karbantartási igény mellett, hogy azokba a működést szabályozó automatizált berendezések építhetők be (páratartalom mérő, termosztát, időzítő) továbbá, hogy speciális adagoló pumpával is elláthatók, amellyel a vízben oldott tápanyagokat és a kártevők, kórokozók elleni szereket könnyen és pontosan ki lehet juttatni a növényekhez.

Ipari párásító rendszereink alkalmasak üvegházak, fóliasátrak, gombapincék páratartalmának pontos szabályozására, akár automatizáltan, így a nap 24 órájában a kívánt szinten tartható a légnedvesség extra felügyelet nélkül is.

Ha több képet szeretne látni üvegházak, zöldházak párásításáról, kattintson a linkre!

A weblap és annak tartalma a Tecnocooling Kft. tulajdonát képezi és a szerzői jog törvényeinek és nemzetközi egyezmények védelmében áll. A weblapon megjelentetett tartalom, az ott publikált cikkek mind a Tecnocooling Kft. kizárólagos szellemi tulajdonát képezik.
 
A páratartalom kiemelt szerepe a betongyártásban

A páratartalom kiemelt szerepe a betongyártásban

A betongyártásban, különösen a helyszínen készre gyártott, magas minőségű, statikailag vagy esztétikailag kiemelt jelentőségű betonelemek készítésekor rendkívül fontos tényező a páratartalom mértéke.

A beton kötési ideje, és az ekkor beálló végleges anyagminőség nagyban függ a közvetlen környezet páratartalmától. Alacsony páratartalom esetén a kötő beton végleges szerkezeti szilárdsága nem éri el a kívánt minőséget, a szemcseszerkezetben rácshibák keletkezhetnek, amely nem csak a felület esztétikai megjelenését rontja – ez a manapság egyre szélesebb körben alkalmazott ún. látszóbetonoknál az egyik legfontosabb kritérium – de a statikai mutatók romlásával a beton kiegyenlített teherviselésének rovására is mehet.

A nem megfelelő körülmények közt kötő betonok felülete megrepedezhet, időtállósága romlik. Teherviselő szerkezetek építésekor a hézagos, hajszálrepedéses felületen a csapadékvíz és egyéb nedvesség könnyen átszivárog, a beépített betonacél anyagát károsíthatja, és idő előtt nem várt statikai problémákhoz vezethet.

A kész beton felületi minősége nagyban befolyásolja az esetleges későbbi felületkezelés, festés sikerességét, időtállóságát. Mindezen problémák kiküszöbölésére az ipari párásítás hatékony megoldást nyújt.

Párásító berendezéseink moduláris kiképzésüknek köszönhetően nagyon egyszerűen szerelhetők, átalakíthatók, és bővíthetők, mindenféle speciális formájú felülethez illeszthetők. Működésük teljességgel automatizálható, nem igényelnek állandó felügyeletet.

 
A weblap és annak tartalma a Tecnocooling Kft. tulajdonát képezi és a szerzői jog törvényeinek és nemzetközi egyezmények védelmében áll. A weblapon megjelentetett tartalom, az ott publikált cikkek mind a Tecnocooling Kft. kizárólagos szellemi tulajdonát képezik.
Automatizált páratartalom szabályozás a textiliparban

Automatizált páratartalom szabályozás a textiliparban

A természetes eredetű, rostos anyagok, mint a fa vagy a textil, a levegő nedvességtartalmának változására reagálnak, ez a legtöbb esetben méretváltozással jár.

A száradás hatására rövidülő, rugalmasságukat elveszítő textil rostok esetén gyártáskor nő az anyag szakadásának esélye, így megnő a selejt mennyisége is, ez kihat a termelékenységre is.

Az optimális külső tényezők, azaz a hőmérséklet és a páratartalom folyamatos ellenőrzésével, szabályozásával 15%-al nő az anyagok rugalmassága. A megfelelő páratartalom 55 – 70% közé tehető, e két érték között tudjuk elérni a legjobb minőséget a textilipar valamennyi területén.

A legjobb anyagminőség víztartalma a különböző anyagtípusok esetében változó. Ideális esetben a pamut 7%, a nylon 2-3%, a gyapjú 18% vizet tartalmaz.

A textil- és cérnagyártásban problémát jelenthet a súrlódó anyagok elektrosztatikus feltöltődése, amely megfelelő páratartalom mellett teljesen kiküszöbölhető.

A párásító rendszerek ideálisak továbbá a szálló por megkötésére is azáltal, hogy a nagynyomású szivattyú (70-100 Bar) által a légtérbe porlasztott 4-10 micron méretű páracseppek megkötik a levegőben szálló 0,1-1000 mikron nagyságú, belélegezhető porszemcséket, tömegüket megnövelve azokat a talaj felé kényszerítik, így nagymértékben csökken az egészségre káros, belélegezhető részecskék koncentrációja a légtérben.

Az általunk telepített párásító rendszerek környezetbarátok, energia és vízigényük alacsony, könnyen szerelhetőek, minimális karbantartást igényelnek. A rendszerbe épített páramérő és páratartalom-szabályzó készülékkel a páratartalom nagy pontossággal beállítható, akár automatizáltan is, így üzemszünet idején is tartható az ideális légnedvesség.

 
A weblap és annak tartalma a Tecnocooling Kft. tulajdonát képezi és a szerzői jog törvényeinek és nemzetközi egyezmények védelmében áll. A weblapon megjelentetett tartalom, az ott publikált cikkek mind a Tecnocooling Kft. kizárólagos szellemi tulajdonát képezik.