Schneider Electric csarnokhűtés

Schneider Electric csarnokhűtés

A főkén elektromos kapcsolókat, segédreléket gyártó Schneider Electric Szigetszentmiklósi telephelyén 2014 nyarán telepítettünk evaporatív hűtőberenedezést. A megrendelő elvárása volt,hogy 32 fokos belső hőmérsékletet esetén is garantáljunk legalább 2 celsius fok csökkenést, úgy hogy a páratartalom ne haladja meg a 60%-os felső határt. A légkezelő teljesítménye, a kölső, és a korábban mért belső légállapot adatok alapján garantálni tudtuk a hatékonyságot.

A Schneider Electirc-nél a beszállítókkal szemben szigorú követelményeket támasztanak, melyeket a Tecnocooling cég, és az iCool rendszerek minden tekintetben túl teljesítettek.
A megfelelő hűtés érdeken, ahol a hely adottságai lehetővé tették, ventilátorokat is telepítettünk. A légkeverés egyrészt elősegíti a párolgást, másrészt megfelelően lokalizálja, illetve a tényleges hűtésen felül tobábbi hőérzet javulást eredményez.
Nagy előnye a rendszernek, hogya hűtés lokálisan valúsul meg, így rendkívül hatékony az üzemeltetés. Mindössze a szivattyúk, 10 db ventilátor, és a vízkezelő áramfelvételével kell számolnunk, ezekfogyasztása összesen 4,1 kWh.
A kedvező üzemeltetési költségek mellett az egyszeri beruházási költség is meglepően alacsony, mintegy 4m Ft a teljes csarnokra.
A Schnieder Electric minden tekintetben az egyik legfontosabb idei referenciája cégünknek.

Cziffra György Park

Cziffra György Park

A XIII. kerületi Cziffra György Park felújítását a Parkfenntartó Kft végezte. A tájépítész tervező már a kezdetektől gondolt a firssítőpont kialakítására. Olyan rendszerre volt szükége, ami megfelel a legfrisebb európai követelményeknek, gazdaságos, és biztonságos az üzemeltetése, ezért a piacvezető Tecnocooling egyedi tervezésű iCool Art párakapuját válaszotta.

A nagynyomású rendszerek közül az egyik leg egyszerűbb forma valósult meg, iCool Standard 70 baros szivíttyúval, 3 lépcsős, 1 micronos szűréssel. A gépészet süllyesztett aknában kapott helyet, amely 1m x 1m x 1m es térfogatú, fedett, vízmentesen zárható akna betonból. A szivattyú az oldalfalra rögzített konzolon kapott helyet.
A gépházból ⅜ colos nagynyomású tömlő fut védőcsőben a 2, egymástól 20m re levő párakapuig, ahol egyenként 8 db fúvókán keresztül hűti a levegőt, anélkül, hogy vizesek lennének a közelben tartózkodók. Mindez már messziről látható, impozáns látvánnyal párosul.

Szó-kép Nyomda párásítás

Szó-kép Nyomda párásítás

A Szó-Kép Nyomda ügyvezetője, Szikszay Olivér neve mindenki számára ismerősen cseng szakmai berkekben, így különösen örültünk, mikor felkereste cégünket, hogy készítsünk ajánlatot a nyomda kisebbik termének párásítására.
A szóban forgó teremben tárolják a papírt, mielőtt átfut a gépeken, néha a felhasználás előtt több napig is áll a papír fólia nélkül, ami több mint elég idő, hogy megváltozzanak a tulajdonságai. Télen a fűtési szezonban különösen száraz a levegő, akár 30% alá is eshet a relatív páratartalom. A Tecncoooling magasnyomású ipari párásító rendszerrel ez az érték 60%-ra növekedett alig néhány óra alatt, és azóta is folyamatosan ezen a szinten áll. Ennél magasabb páratartalom nem indokolt, bár a rendszer minden gond nélkül tudná teljesíteni akár a 90%-ot is.
A hagyományos csapvizet 3 szűrővel szűrjük a fizikai szennyeződéstől, egészen 1 mikron tisztaságig.
A vízkő ellen ioncserés vízlágyítással védekeztünk, ezzel 1-es érték alá csökkentettük a víz keménységét (német keménység szerint). Rendszerünk nem igényel fordított ozmózisos lágyítást. Ilyet csak akkor telepítünk, ha a nyomdagépek miatt ez szükséges.
A kívánt páratartalmat mindössze 17 db, 0,15-ös fúvókával meg tudtuk oldani ebben a nagyjából 300 nm-es csarnokban. Ezek a fúvókák a legkisebb átmérőjűek, vagyis a legfinomabb porlasztást teszik lehetővé. A beporlasztott, mikron nagyságú cseppek így szinte azonnal elpárolognak, nem jut idő a cseppképződésre.
Külön mágnesszelep gondoskodik a gyors leürítésről, így kikapcsoláskor sem csöpög a rendszer.
Az automatizálást végző páramérőt, és a kapcsolókat zárható szekrényben helyeztük el, így a páratartalmat csak a műszakvezető tudja szabályozni.
A nyomdai párásító teljes telepítése 1 napot vett igénybe, a vízlágyító további fél napot vett igénybe.
A rendszerünk bármikor tovább bővíthető, egy szivattyú 5-ször ennyi fúvókát is tudna működtetni.

Villeroy Boch gyártó üzem párásítás

Villeroy Boch gyártó üzem párásítás

A Villeroy-Boch világszerte híres prémium minőségű szaniter áruikról.
A gyártási folyamat során, elsősorban a formák öntésénél, illetve a formából való kivételkor kiemelt fontossága van a megfelelő páratartalomnak. A száradás, kihűlés folyamata szorosan összefügg az adott helység relatív páratartalmával.
Egy teljesen automatizált rendszerre volt igény tehát, ami esetünkben a páratartalom 1%-os pontossággal való szabályzását jelenti . A páramérő (hygrométer) által érzékelt érték függvényében az elektronika szabályozza a rendszer működését, ez esetben a ki vagy be kapcsolást.
(létezik olyan rendszer is, ahol változtatható az egységnyi idő alatt a légtérbe permetezett vízmennyiség, de az jelentősen drágább a frekvenciaváltós szivattyú miatt)
Egy viszonylag egyszerű rendszert alakítottunk ki tehát, ami tökéletesen kielégítette a Villeroy igényeit. 25 fúvóka, sorba kötve, ventilátor, és egyéb kiegészítők nélkül megoldotta egy zóna megfelelő párásítását, és a szálló por koncentráció is csökkent, mindez valamivel több, mint 1 m Ft-ból.
A kivitelezés 1 napig tartott, amikor is a gyártásnak szünetelni kellett.
Sokat segített a megrendelő abban, hogy lehetővé tette a könnyű hozzáférést szerelőinek, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani.

Nyomdatechnika felső fokon csarnok párásítással

Nyomdatechnika felső fokon csarnok párásítással

Speciális inkjet nyomdatechnológiánál nagyon fontos a felhasznált papír minősége. A csarnokban lévő páratartalom jelentősen befolyásolja a papíron a festék elterülését és a nyomat minőségét.

A pontos és gyors vágásokhoz is igen lényeges a papír nedvesség tartalma. A csarnok száraz levegője rontott a helyzeten, de megoldást nyújtott az iCool párásító rendszere melyet a Tecnocooling Kft emberei gyorsan, pontosan üzemeltek be. Ezzel megkímélve a nyomdát a selejt mennyiségének növekedésétől. A speciális nyomdaipari berendezésünk hatékonysága a párásítás óta folyamatosan magas szinten van.

A vezérlő rendszernek köszönhetően a páratartalom pontosan beállítható és szabályozható. A ventillátorok által megforgatott levegő a teljes csarnokban megfelelő klímát eredményez.

Amennyiben ön is egy jó rendszerrel szeretné biztosítani csarnokában a páratartalmat keresse fel kollégáinkat.

Ami jó az jó: Csarnokpárásítás Ipolytölgyesen

Ami jó az jó: Csarnokpárásítás Ipolytölgyesen

A kiépített párásító rendszer az elvárásokon túl teljesítette a hozzá fűzött reményeket, hogy a többi csarnokban is meg kellett oldani a páratartalom szabályozását.

Kollégáink gyors és segítőkész hozzáállásának köszönhetően, rövid időn belül fúvókák hada állta a sarat, hogy mindenhol szinte homogén páratartalmat lehessen mérni a szeparált csarnok légterében. Időzítés, páratartalom szabályozás és a vízkezelést is a korábban telepített, de módosított rendszerkezelő programozható vezérlő egység látja el.

Ha már unja a régit, vagy nem elégíti ki teljesen igényeit keressen bennünket.